Krikett.Sport
Nyitóoldal
Érdekességek - Nyitólap
Krikett a művészetekben
Filmek és a krikett
Irodalom és a krikett
Zene és a krikett
Krikett-történeti érdekességek
A korai történetből
Balesetek és bortányok
A sportszerűség példái
Nagy meccsek, nagy győzelmek
Mai érdekességek
Létesítmények
Különös nevek, fogalmak
Apró kulisszatitkok

Az ütőmonstrum

1771-et írunk, azon belül is szeptember 23-át. Japánban Szukehito császári hercegnek megszületik a hatodik fia, akiről még nem is tudják, hogy később Kókaku néven császár lesz. Amíg szülei a kisded érkezésének örvendeznek, addig a ködös Angliában...

... a Hambledon és a Chertsey krikettmérkőzést vív egymással.

Az első játékrészben a Hambledon ütött, és 218 pontot értek el. A másodikban a Chertsey egyik, White nevű játékosa (az utókor Thomas White-ként és Shock White-ként is azonosítja) egy hatalmas ütővel sétált be a pályára: olyan széles volt, mint maga a kapu! Az 1744-ben összefoglalt törvények ugyanis nem szabályozták az ütő szélességét, így a monstrum bizony szabályos volt. Nyilvánvaló, hogy egy ilyen ütővel ütést végezni sokkal nehezebb, a kaput védeni azonban könnyű, hiszen szinte lehetetlen ledobni a kaput, ha egy ekkora falap fedezi. Ma sem tudjuk, hogy tényleg a kapu biztos védelme volt-e a célja White-nak, esetleg csak viccelni akart vagy csak a törvényeket feszegetni. Nem tudjuk azt sem, hogy végül White hány pontot szerzett, csak azt, hogy csapata végül 1 ponttal elvesztette a mérkőzést.

Az eset óriási vihart kavart az angol krikett világában. A tiltakozások vezető személyisége az egyébként nagy befolyással rendelkező Hambledon klub legendája, a gyors dobóként híres Thomas Brett volt, aki Richard Nyren csapatkapitánnyal és a kor legjobb ütőjátékosának tartott John Small-lal együtt hivatalos tiltakozólevelet is írt. Ennek köszönhetően végül három évvel később, 1774-ben módosították a krikett törvényeit, és beemelték a mai napig érvényes 10,8 cm-es szélességi korlátot. Számos pályán fémből készült idomszereket helyeztek el, amelyek segítségével ellenőrizhették, hogy egy-egy ütő megfelel-e a méretkorlátozásnak.

A monstrumról ábrázolás sajnos nem maradt fenn.

A Hamvak

A krikett El Clásicója, Újpest-Fradija, Veszprém-Szegedje! Annyi különbséggel, hogy nem klubcsapatok, hanem válogatottak játsszák: az angol és az ausztrál. Honnan ez a különös név?

Mi, magyarok, számtalanszor hallottuk már, mekkora megrázkódtatást jelentett az angoloknak, amikor 1953-ban Londonban 6:3-ra legyőztük az addig hazai pályán veretlen fociválogatottjukat. Az eset azonban nem előzmény nélküli: a szigetországiak ugyanezt átélték már 71 évvel ezelőtt egy másik sportágban, a krikettben is.

Az 1882-es eset szintén Londonban, azon belül is Kenningtonban történt a legendás The Oval nevű pályán: az ausztrál válogatott váratlan és páratlan győzelmet aratott az angolok felett! Ez volt az első alkalom, hogy az ausztrálok tesztmérkőzésen nyertek Angliában, és bár a tesztnek ekkor még nem volt túl nagy hagyománya (1877-ben kezdődött), a vereség mégis igen fájó volt az angol szíveknek.

Nem sokkal a történtek után a The Sporting Times egy valóságos gyászjelentést tett közzé, amelyben azt írták: az angol krikett elhunyt, testét elhamvasztják, a hamvakat pedig Ausztráliába szállítják.

A hamvak név rögtön rajta is ragadt az angol-ausztrál krikettpárharcon: az Ausztráliában rendezett 1882-1883-as sorozatot megelőzően az angol kapitány, Ivo Bligh, Darnley 8. earlje, már úgy nyilatkozott, hogy vissza akarják szerezni a hamvakat. A sorozatot azóta is A Hamvak néven rendezik meg a mai napig, lényegében két évente.

Van egy kézzel fogható jelképe is A Hamvaknak: egy körülbelül 15 cm magas, égetett agyagból készült, kupa alakú urna. Igaz, ez nem a verseny hivatalos trófeája, de azért kicsit olyan, mintha az lenne. Úgy mesélik, az eredeti urnát (amelybe állítólag egy elégetett pálca hamvait helyezték) 1883-ban, a visszavágón aratott angol győzelem után adományozta melbourne-i nők egy csoportja Bligh kapitánynak. Érdekesség, hogy ezek között a nők között volt Florence Murphy is, akit később Bligh feleségül vett.

Krikett az olimpián

Egyszer réges-régen, még 1900-ban, Párizsban krikett is volt az olimpián. De bár csak ne lett volna! Mai szemmel nézve szörnyű volt: ma az olimpiát a világ talán legkomolyabb sporteseményének tartjuk, ez a krikettmérkőzés viszont szinte vicckategóriás volt.

Mi az, hogy ez a krikettmérkőzés? Talán csak egy volt? Igen, csak egy. Már ez is komolytalanná teszi az egészet, hát még az, hogy kik szerepeltek rajta, és hogy mi közük volt egyáltalán az olimpiához.

Az egész 1900-as párizsi olimpia sok hónapon keresztül tartott, és hivatalosan sokszor nem is lehetett tudni, hogy egy-egy sportesemény most akkor része az olimpiának vagy nem. Ezt a kriketteseményt is csak az éppen zajló világkiállítás részeként hirdették, és maguk a játékosok sem tudták, hogy valójában az olimpián vesznek részt!

Hivatalosan Anglia és Franciaország játszotta a mérkőzést, de egyik csapat sem nemzeti válogatott volt. Az angolokat egy turnézó klub, a Devon and Somerset Wanderers játékosai képviselték, a franciákat pedig a Francia Atlétikai Klub Unió tagjai, akik nem mellesleg többségükben szintén angol nemzetiségűek voltak. A brit csapatban mindössze két játékos volt, aki játszott már első osztályú krikettet, a francia csapatnál pedig még rosszabb volt a helyzet: egy sem!

A mérkőzés két napig tartott és négy játékrészes volt. Az elsőben az angolok 117 pontot szereztek, a másodikban a franciák pedig csak 78-ig jutottak, amikorra összes ütősük kiesett. A harmadik játékrészben az angolok újabb 145 pontot szereztek, így a franciáknak 185-öt kellett volna gyűjteniük az utolsó negyedben. Ehelyett csak 26-ig (!) jutottak, így 158 ponttal elbukták a mérkőzést.

További érdekesség, hogy eredetileg a győztesek ezüst-, a vesztesek pedig bronzérmet kaptak. Később ismerték el a győzelmet arany-, a második helyet pedig ezüstéremnek.

Egyébként már az első újkori olimpián, 1896-ban is tervezték, hogy lesz krikett, és 1904-ben is lett volna, de mindig elmaradt, aztán később már nem is próbálkoztak vele. A 21. században ismét újra és újra előjön az ötlet, de ezúttal talán már eredményre is vezet. Úgy néz ki, ha újra lesz krikett az olimpián, akkor az Húsz20-as formátumú lesz.

Krikett - 12 napig

Amolyan varázsszámként az 5-ös szokott előkerülni akkor, amikor megy a szörnyülködés azon, hogy hány napig tart egy krikettmérkőzés. Mint tudjuk, több játékformára ez nem igaz, mert egy napon belül véget érnek, de ott van például a híres első osztályú krikett és annak a nemzetközi változata, a teszt, amikor valóban 5 nap az időkorlát.

Régen azonban előfordult a tesztnek egy különös változata, az időkorlát nélküli teszt, ahol még az 5 nap sem volt kikötve: itt, hacsak a végeredmény korábban ki nem alakult, kénytelenek voltak mind a négy játékrészt végigjátszani addig, amíg ki nem esett az ellenfél összes ütőjátékosa.

Ilyen időkorlát nélküli tesztből 1877-től 1939-ig összesen 99 meccset játszottak le. A leghosszabb közülük éppen az utolsó volt: a házigazda Dél-Afrika és a vendég Anglia összecsapása 1939. március 3-án kezdődött, és 14-én ért véget! Igaz, hogy ebből tényleges játék csak 9 napon zajlott, és az összes játékidő csak 43 óra és 16 perc volt, de ezek a számok is elképesztőek. Érdemes hozzátenni még, hogy a mérkőzés során 5447 érvényes dobás történt, a csapatok pedig 1981 pontot szereztek összesen. És mindezt miért? Egy döntetlenért! Az angoloknak ugyanis indult haza a hajója, amit abban az időben elég kellemetlen lett volna lekésni, még a döntetlennél is kellemetlenebb...

Hány futás szerezhető egyetlen dobásból? 6 vagy 286?

Mindenki tudja, hogy ha egy ütős kiüti a labdát a pályáról, úgy, hogy az földet sem ér, azért 6 pont (futás) jár. Azt is mindenki tudja, hogy ha az ütősök a dobósáv két vége között ide-oda futkosnak, akkor ahányszor ez sikerül, annyi pontot kapnak. De vajon lehet-e futkosással több pontot szerezni, mint a pályáról való kiütéssel, azaz több mint 6-ot?

Manapság az is nagyon ritka, ha négyszer sikerül végigfutniuk az ütősöknek a sáv mentén, hiszen még ha a pálya széléig el is jut egy elütött labda, valamelyik mezőnyjátékos biztos megszerzi, amíg hármat futnak középen, és hacsak nincs túldobás, azaz nem dobja a mezőnyjátékos véletlenül a kapu mellé a labdát úgy, hogy az megint eltávolodik a kaputól, akkor az ütősök szépen megállnak 3 futásnál.

De a krikett története nagyon regényes, olyanok is megtörténtek, amikről nem is hinnénk. 1873. július 14-én a Majom becenévre hallgató angol ütősnek, Albert Neilson Hornbynek társával egy első osztályú mérkőzésen valahogyan 10-szer sikerült futnia egy dobás után, de sajnos arról, hogy ez hogyan történt, nincsenek pontos feljegyzések. Állítólag nem történt túldobás, de ha ez így van, akkor elég nehéz elképzelni, hogy vajon mi az, ami meg megtörtént.

Ugyancsak 10 futást ért el 1900-ban Samuel Hill-Wood, de ezt a számot azóta sem érte el soha senki az első osztályú krikettben.

De mint mondtam, a krikett története nagyon regényes, és most hozzáteszem azt is, hogy nem csak első osztályú meccsekből áll. És nem csak igaz történetekből áll! 1894-ben jelent meg a Fore’s Sporting Notes and Sketches című kiadványban egy írás, amely egy meg nem nevezett (már ez is gyanús) esti újságra, mint forrásra hivatkozva ír egy olyan szenzációról, miszerint a Peckham Pushers és a Camberwell Albion összecsapásán egy elütött labda egy varjúfészekbe szállt, és mivel látható helyen volt, nem minősítették elveszettnek. Mire valamelyik mezőnyjátékosnak sikerült kiszednie onnan, az ütősök nem kevesebb mint 93 futást teljesítettek! A történetet ezután a fél világ átvette, még Új-Zélandon is megjelent, de utólag megvizsgálva úgy tűnik, egyáltalán nem igaz. Például a South London Observer című lap, amely a térség mérkőzéseiről rendszeresen be szokott számolni, még ennek a két csapatnak a létezését sem említi meg, nem hogy a mérkőzésüket.

Na de mi az a 93? Semmi! Az ausztrálok, akik mindenben túl akartak tenni az angolokon, állítólag 286-ot futottak egyetlen dobásból, méghozzá véletlenül szintén pont 1894-ben! A történet szerint a nyugat-ausztráliai Bonburyben valaki egy magas jarrah fára ütött fel egy labdát, ami megakadt egy háromfelé ágazó részben. Itt is hiába kiáltotta az ellenfél, hogy elveszett a labda, mivel látható helyen volt, a játékvezető engedte a futásokat. Először baltát akartak keríteni, hogy kivágják a fát, de nem találtak, így előszedtek egy puskát, és azzal többedszeri próbálkozásra lelőtték a labdát a fáról. Mindezek alatt 286-szor futottak az ütősök! Ez az eset az angol Pall Mall Gazette című újságban jelent meg, de Ausztráliában, ahol állítólag az eset történt, nem közöltek róla hírt, csak valamivel később, és akkor is csak a Pall Mall Gazette-re hivatkozva. Aztán a történet mind a mai napig életben maradt, kering a világon, és senki nem biztos abban, hogy igaz-e vagy nem, de úgy tűnik, sajnos nem.

De ha ez sem igaz, akkor mégis, mi az igazi rekord? Senki sem tudja. Talán az az 1990-es eset, amikor egy szintén ausztrál meccsen egy Garry Chapman nevű játékos egy magas füvű területre ütötte be a labdát, és mire a mezőnyjátékosok megtalálták, az ütősök 17 futást értek el.

Különleges hatosok

Krikettlabda a világűrben

A hatosnak nem csak az örül, aki dobókockázik, vagy aki Újbuda-Központ helyett a Móricz körtérre akar eljutni a villamossal. Sok krikettrajongó is odavan a hatosokért: nem csoda, hiszen egyrészt egy ilyen ütéssel kedvenc csapatuk mindig nagyot lép előre, másrészt meg az ütőjátékos kiválóságát is bizonyítja, hiszen kivitelezni sem túl könnyű, és kockázatot is hordoz magában. Az ilyen ütések nem ritkán akár 100-110 méteres távolságra is elrepülnek, de vajon milyen messze szálltak a valaha volt legnagyobb hatosok?

Nehéz kérdés. A régi időkből szinte egyáltalán nem is állnak rendelkezésre hiteles mérési adatok, de még az újabb időkből is sok szám kétséges. Meg aztán mi van azokkal az esetekkel, amikor a labda megakad a stadion építményében? Ha nem lenne légellenállás és légmozgás, akkor a labda szabályos parabolaívben szállna, és könnyű lenne kiszámítani az elméleti távolságot, de a valós eredmény mindig kisebb, mint az elmélet: a labda, miután elérte pályájának csúcspontját, már kevesebb utat tesz meg vízszintesre vetítve, mint amennyit addig megtett.

Mi a helyzet a konkrét számokkal? Még a híres Wisden Cricketers’ Almanack évkönyv is megírta, hogy 1856-ban egy Fellows nevű játékos 160 métereset ütött, de ez nem csak a túl magas szám miatt gyanús, hogy nem igaz, hanem azért is, mert ez az ütés azért történt, hogy reklámozzon egy újfajta (mai szemmel nézve egyébként szinte kezdetlegesnek számító) krikettütőt... Manapság gyakran elmítik meg, hogy a pakisztáni Sáhid Áfridi 2013-ban 158 méterre ütötte el a labdát, ám úgy tűnik, ez az adat is téves. Beszélnek egy 130-135 méteres ütésről is (Brett Lee, 2005), ami megtörtént ugyan, de nem rendes ütővel, hanem egy különleges szénszálassal, amilyet ma nem is szabályos használni. Elképzelhető, hogy a valós, rendes rekordot az ausztrál Aiden Blizzard tartja, akinek 2008-ban egy Húsz20-as mérkőzésen 130 méterre sikerült elütnie a labdát.

Nem az ütés méterben mért hosszáról lett híres az indiai Kotterí Kanakaijá Nájadú egyik hatpontosa: 1932-ben egy angliai barátságos mérkőzésen történt, hogy az edgbastoni pályán akkorát ütött a labdába (a keresztláb irányba), hogy az átszállt még a pálya melletti Rea folyón is, ami akkoriban két megye határát jelezte: így történt meg, hogy a játékos Warwickshire megyéből átütötte a labdát Worcestershire megyébe! Igaz, van olyan forrás is, ami szerint a labda a folyóba zuhant.

Nem zuhant viszont semmiféle folyóba az az ütés, amit 1993-ban Simon O’Donnell ausztrál játékos ütött a híres MCG stadionban: a nézőtéren ért földet, és mivel a stadionban ez volt az addigi leghosszabb ütés, azóta is megemlékeznek róla, méghozzá úgy, hogy a környező kék székek közé a labda földet érésének helyére egy sárga széket helyeztek el.

Végül megemlítek egy olyan hatost, ami (legalábbis így mesélik) nem kevesebb mint 895 km-t tett meg! Igaz, nem a levegőben, hanem vonaton: történt ugyanis egyszer (valamikor a 19. század végén vagy a 20. század elején), hogy a dél-afrikai Johannesburgban egy Jimmy Sinclair nevű ütős kiütötte a pályáról a labdát, ami véletlenül egy ott várakozó tehervagonba esett bele. A vonat pedig éppen akkor indult, így már nem volt idő visszaszerezni a labdát. Jónéhány óra múlva a labda a szállítmánnyal együtt megérkezett a 895 km-re levő célállomásra, Port Elizabethbe, ahonnan később visszavitték Johannesburgba, és kiállították a Wanderers nevű krikettklubnál. Állítólag ez a labda ma már nincs meg, mert egy tűzvészben elpusztult valamikor a 20. század során.


Ez a Krikett.Sport - a legnagyobb magyar krikettoldal. Alapítva: 2019. május 18.

Az oldalon található összes szöveget az oldal szerkesztői írták, az összes színes rajzot ők készítették, nem másoltak semmit sehonnan.

Hasznos linkek:

Magyar Krikettszövetség

ESPN Cricinfo, a világ legnagyobb krikettoldala (egyelőre magyarul sajnos nem érhető el)

Üzenet a Krikett.Sport főszerkesztőjének