Krikett.Sport
Nyitóoldal
Érdekességek - Nyitólap
Krikett a művészetekben
Filmek és a krikett
Irodalom és a krikett
Zene és a krikett
Krikett-történeti érdekességek
A korai történetből
Balesetek és bortányok
A sportszerűség példái
Nagy meccsek, nagy győzelmek
Mai érdekességek
Létesítmények
Különös nevek, fogalmak
Apró kulisszatitkok

A krikett első ismert halálos áldozata

Először is elnézést kérek, hogy egy ember halála itt, az Érdekességek menüben szerepel. Semmiképpen nem szeretnék kegyeletsértő vagy illetlen lenni, csak egyszerűen nincs más kategória, ahova ez beleillik.

Sajnos szinte minden sport sérülésveszélyes, nem kivétel a krikett sem. Időnként előfordulnak halálos balesetek is, amelyeket főleg az okozhat, ha a gyorsan szálló, kemény labda valakit nagyon szerencsétlenül talál el, de manapság a jó védőfelszereléseknek köszönhetően ez azért ritka.

Az első ismert kriketthalálesetet viszont pont nem a labda, hanem az ütő okozta.

Mint tudjuk, a krikett története több évszázadra nyúlik vissza. És nem csak 1-2-re: az a mérkőzés, amiről most szólunk, 1624-ben volt, azon belül is augusztus 28-án, méghozzá a Nyugat-Sussex megyei Horsted Keynesben. A két főszereplőnk Edward Tye ütőjátékos és Jasper Vinall az ellenfél csapatából.

Az eldobott labdát Tye felütötte magasra a levegőbe, Vinall pedig a közelbe helyezkedett, hogy elkaphassa, ezáltal kiejtse az ütőst. Azonban ezekben a régi (szép?) időkben még nem volt tilos többször beleütni a labdába, így Tye megpróbált egy másodikat is beleütni az égből lehulló játékszerbe: szerencsétlenségére az ütés Vinall fejét találta el. Vinall 13 nappal később West Hoathlyban belehalt sérülésébe.

Az eset nyomán nem történt szabálymódosítás, így még egy kísértetiesen hasonló tragédia megtörténhetett: 1647-ben Henry Brand szenvedett az életébe kerülő sérülést egy ütéstől. Az 1744-ben először hivatalosan összeállíott törvények már tiltották azt, hogy ilyenkor másodszor is beleüssön az ütőjátékos a labdába.

Az 1981-es alsódobás-botrány

Fociban eléggé természetes, hogy a játékosok annyira törekednek saját csapatuk javára, hogy sportszerűtlenségekre, indokolatlan szabálytalanságokra is képesek az ellenféllel szemben. A krikettben, amit régebben az úriemberek sportjának tartottak, sajnos szintén van jelen sportszerűtlenség, de kisebb mértékben és főleg kevésbé látványosan. Amikor valaki nagyon feltűnően sportszerűtlenkedik, abból óriási botrány lesz. Ez történt meg 1981-ben Melbourne-ben is.

Azokban az időkben a törvények nem kötötték ki, hogy csakis a ma alkalmazott felülről történő dobás segítségével juttatható a labda az ütőjátékos irányába, hanem szabályos volt az is, ha valaki alulról dobta a labdát. Igaz, ezt soha senki nem szokta megtenni, kivéve...

...kivéve az ausztrál Trevor Chappell egy Új-Zéland elleni mérkőzés utolsó dobása során. Az ausztrálok ugyanis 6 ponttal vezettek, és hogy megakadályozzák az új-zélandi egyenlítés (a holtverseny elérése) gyakorlatilag egyetelen lehetséges módját, a 6-pontos ütést, Trevor Chappell a csapatkapitány (nem mellesleg saját testvére, Greg Chappell) utasítására alulról, a földön gurítva dobta el a labdát. Na ebből üssön valaki olyat, ami pattanás nélkül kiszáll a pályáról!

Nézzétek, mit művelt ez a gyalázatos gazember (egyébként kitűnő játékos):

Hogy ebből az egy mozdulatból mekkora felháborodás lett, azt mondjuk egy focirajongónak nehéz elképzelnie. Pedig ez még csak nem is valami világbajnokság volt, csak egy egyszerű kis nemzetközi kupa.

Nem csak a több mint 50 000 néző nagy része hördült fel, és nem csak a sportriporter szörnyülködött, csalódást keltőnek nevezve az esetet, hanem a mérkőzés után a sajtó is elítélte azt. Felemelte a szavát Robert Muldoon új-zélandi miniszterelnök, gusztustalannak nevezve a történteket, sőt, az ausztrál miniszterelnök is véleményt nyilvánított, de ő sem saját játékosa pártját fogta.

Az alsódobás-botrányról még évtizedekkel később is beszéltek az emberek. Jó sok idő eltelt már, amikor Greg Chappell elmesélte, hogy otthon, Ausztráliában többen bántották emiatt, mint Új-Zélandon, holott utóbbi volt az incidensben a szenvedő fél.

Ma a krikett törvényei úgy fogalmaznak, hogy hacsak nem történik külön megállapodás a mérkőzés előtt, akkor az alsó dobások érvénytelenek. Az, hogy ez bekerült a törvénybe, ennek az 1981-es botránynak köszönhető.

Mankadolás 1947-ben és később

Az úgynevezett mankadolás egy olyan téma, amiről örök a vita, hogy borzasztó sportszerűtlenség-e vagy teljesen elfogadott dolog. Annyi bizonyos, hogy 1947-ben egy mankadolás nagy felháborodást okozott.

Arról van szó, hogy tudvalevően kifutással kiesik egy ütőjátékos, ha a két ütővonal között tartózkodik, és ledöntik a kapuját. A szabályok lehetővé teszik, hogy már mielőtt a dobójátékos eldobná a labdát, kifutásra kerüljön sor: ha ugyanis az inaktív ütőjátékos, aki a dobó felőli kapu mellett áll, elhagyja a vonalat, a dobójátékos dobás helyett a labdával ledöntheti a kapuját. Bár régebben is előfordult néhány ilyen, az 1947-es eset olyan híressé vált, hogy a nevét is arról az indiai játékosól, Vínú Himmatlál Mankadról kapta, aki elkövette. Az áldozat egyébként az ausztrál Bill Brown volt.

Az eset után az ausztrálok nagyon felháborodtak, bár a történethez hozzátartozik, hogy Mankad egy korábbi mérkőzésen már figyelmeztette Brownt, hogy kint áll, majd amikor ez megint megtörtént, le is döntötte a kapuját. Brown most is készülhetett volna arra, hogy ez megtörténik, de ő ismét kint állt a vonal előtt.

Ma is sokan gondolják, hogy a mankadolás csúnya dolog, főleg, ha a dobó nem figyelmezteti a kint álló ütőst, de vannak, akik ezzel szemben úgy érvelnek, hogy nem hiába hagyja nyitva a szabály a lehetőséget a mankadolásra (persze a szabályokban nem így hívják, ez csak egy becenév), hiszen azáltal, hogy az inaktív ütős a vonal előtt van, igazságtalan előnyt élvez, ha majd futni kell. És hogy ne legyen ilyen igazságtalan előnyben, ezért lehet őt kiejteni ilyen módon.

Összességében nemzetközi mérkőzéseken nagyon kevés mankadolás történik. Tesztmérkőzéseken az előbb említetten kívül összesen három volt eddig, egynapos nemzetközi (ENN) mérkőzéseken pedig összesen négy. De az is megesett, jelesül 2012-ben, hogy az indiai Ravicsandran Asvin kimankadolta Srí Lanka-i ellenfelét, de aztán az indiai kapitány visszavonta a kiesésre vonatkozó apellációt, így az ütős mégis maradhatott a pályán.

Ki az a Marija Sarapova?

Ki az a Marija Sarapova?

Amiről most szó lesz, az nem egy igazi botrány volt, csak néhány (értsd: néhány százmillió) indiai krikettszurkoló gondolja, hogy az volt.

Aki ismeri az indiaiakat, tudja, hogy rendkívül sokan rajonganak a krikettért, így nyilvánvalóan hazájuk legjobb játékosaiért is. A 20. század végén és a 21. század elején nem kérdés, ki volt a legjobb: természetesen Szacsin Tendulkar. Őt európai fejjel nehezen elképzelhető rajongás övezi Indiában, szinte félistennek tekintik.

Ha az indiai lakók 100%-a nem is krikettrajongó és nem is Tendulkar-rajongó, azért azt mindenki tudja, hogy ki ő. Mondom, Indiában, csakhogy az egész Földgolyóra ez már nem jelenthető ki.

2014 nyarán történt, hogy Marija Sarapova, a világ egyik legismertebb teniszezője a wimbledoni tornán mérkőzést vívott Alison Riske ellen, a nézőtéren a királyi család vendégeként pedig ott volt személyesen az előbb említett Szacsin Tendulkar, valamint David Beckham focista is. Néhány nappal később, miután Sarapova búcsúzott a tornától, sajtótájékoztatóján dicsérte Beckhamet, de amikor Tendulkarról kérdezték, kijelentette, hogy nem tudja, ki az.

Óriási felháborodás tört ki Indiában, amikor ezt meghallották. Méghogy valaki nem ismeri ŐT?? Válaszként létrehozták a #whoismariasharapova (Ki az a Marija Sarapova?) témát a Twitteren, ami világszerte rendkívül népszerűvé vált, valamint rengeteg mémet gyártottak és indítottak el a világháló keringésében. Sarapova Facebook-oldalát ellepték az értetlenkedő, sőt, a felbőszült, nem egyszer sértő hozzászólások.

Hivatalosan sem Sarapova, sem Tendulkar nem reagált az esetre semmit.

Az első terrortámadás krikettezők ellen, 2009

Ez egy icipicit komolyabb botrány volt, mint az előző.

Sajnos ma már olyan világban élünk, hogy szinte csak megvonjuk a vállunkat, ha azt halljuk, hogy valahol megint terrortámadás történt. Pedig nem hagyhatjuk, hogy hozzászokjunk, mindennaposnak tekintsük őket! Bárkit elérhet a terror, ahogy 2009-ben elérte a krikettet is.

Ugyan korábban is többször előfordult, hogy a terror valamilyen formában hatást gyakorolt a krikettre (1987-ben és 1993-ban például az új-zélandi válogatott Srí Lanka-i szereplésének egy részét kellett lemondani, mert a közelben öngyilkos merénylők hajtottak végre támadásokat, illetve 2002-ben szintén Új-Zélandnak kellett hazautaznia Pakisztánból, amikor a szállodájukat terroristák támadták meg), de olyan egészen 2009-ig nem fordult elő, hogy a konkrét célpontok krikettjátékosok lettek volna. Ekkor azonban előfordult.

Egy 2008-as mumbai terrortámadás miatt India már lemondta tervezett pakisztáni útját, de helyettük Srí Lanka vállalkozott erre a kalandra: utólag már mondhatjuk, bárcsak ne tették volna! Lahorban, a sorozat második tesztmérkőzésének harmadik napján, 2009. március 3-án ugyanis 12 gépfegyveres, rakétavetős és gránátos terrorista támadta meg azt a buszt, amelyik reggel a Srí Lanka-iakat a Kadhafi stadionhoz szállította. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy a rakéta, amit kilőttek, csak egy villanyoszlopot talált el, a gránát, amit eldobtak, pedig későn robbant fel. A helyi rendőrök közül azonban így is hatan meghaltak, és (valószínűleg) két civil áldozat is volt. A krikettcsapatban csak sérülések történtek, de az több is: Tilán Szamaravíra és Taranga Paranavitána olyan súlyosan megsérült, hogy repülővel hazaszállították őket egy kolambai kórházba, míg Mahéla Dzsajavardhana, Kumár Szangakkára, Csaminda Vász, Adzsanta Mendisz és Szuranga Lakmál könnyebb sérüléseket szenvedett, főként szilánkoktól. Rajtuk kívül a másodedző és egy tartalékbíró sérült meg.

Másfél perc lövöldözés után a támadók elmenekültek, egyiküket sem sikerült elfogni. Évek kellettek ahhoz, mire néhányukat mégis letartóztatták: kiderült, hogy egy afganisztáni terrorszervezethez tartoznak.

Miért tették vajon? Többen többféleképpen vélekednek. Van, akik szerint túszejtés volt a céljuk (de akkor minek lőttek ki rakétát, és minek dobtak gránátot? Vagy direkt nem találták el a buszt ezekkel?), míg mások úgy vélik, zavarta őket, hogy Pakisztán a kriketten keresztül kapcsolatot tart a nagyvilággal, ahelyett, hogy egy bezárkózott iszlamista állam lenne. Hát, ilyen emberek is vannak arrafelé. Szerencsére nem mindenki.

A 2018-as ausztrál labdabolygatás

Köztudott, hogy a krikettlabda trükkösen, görbén száll a levegőben, ha az egyik oldala simább, a másik érdesebb. Ezért a dobók igyekeznek a mérkőzés folyamán ruhájukhoz dörzsölve, valamint nyállal és izzadsággal bekenve elérni, hogy a labda ilyen kétarcú legyen: ez teljesen szabályos is. Külső eszközt és anyagot alkalmazni ugyanakkor szigorúan tilos: ha ez történtik, azt labdabolygatásnak nevezik, és szabálytalan. És nem csak szabálytalan, hanem kifejezetten botrányos is.

2018-ban néhány ausztrál játékos mégis megtette, méghozzá nem is akárkik, hanem egy kevésbé ismert játékos (Cameron Bancroft) mellett igazi világsztárok: Steve Smith és David Warner is benne voltak az ügyben. Az eset 2018 márciusában, a fokvárosi Newlands stadionban történt a Dél-Afrika ellen vívott harmadik tesztmérkőzésen. A tévés kamerák felvételén lehetett látni, hogy Bancroft egy kis sárga tárgyhoz dörzsöli a labdát, majd amikor észrevette, hogy észrevették, megpróbálta elrejteni azt a nadrágjába. Amikor a játékvezetők odamentek hozzá, akkor a zsebéből egy mikroszálas napszemüvegtartó zacskót vett elő, és ezt mutatta fel nekik. A bírók megvizsgálták a labdát, és úgy tűnik, semmi gyanúsat nem vettek rajta észre, mivel ott helyben nem rendeltek el büntetőintézkedéseket.

A nap végi sajtótájékoztatón Bancroft kénytelen volt beismerni (hiszen felvételek bizonyították), hogy volt nála egy sárga ragasztószalag, amelyre talajszemcséket ragasztott, így egyfajta dörzspapírt nyert, amivel megkarcolta, érdesítette a labda egyik felét. Sőt, néhány nap múlva, amikor tovább folyt a vizsgálat, azt is bevallotta, hogy a sárga lapocska valójában rendes dörzspapír volt, amellyel a játékosok az ütőjüket szokták csiszolni. Smith, a kapitány azt is beismerte, hogy az esetet előre eltervezték, és ő is tudott róla. A kapitányhelyettes David Warnerről kiderült, hogy ő volt a legnagyobb felelős, ő találta ki az egészet, és személyesen ő mutatta meg Bancroftnak, hogy mit és hogyan csináljon. Súlyosbította az esetét, hogy miután lebuktak, tovább próbálta titkolni a saját szerepét.

Bár Darren Lehmann edzőnek (úgy tűnik) nem volt köze a botrányhoz, mégis lemondott pozíciójáról. A játékosokat példátlanul súlyos, hosszú eltiltással sújtották, ami vonatkozott mind a hazai, mind a nemzetközi meccsekre: Bancroft legközelebb decemberben, a másik két érintett játékos jövő májusban léphetett újra pályára. Sőt, mindhármukat 100 órányi, krikettel kapcsolatos közmunkára is ítélték!

Hogy mekkora súlya volt az esetnek, azt nem csak a büntetés mutatja, hanem az is, hogy maga Malcolm Turnbull, Ausztrália miniszterelnöke is megszólalt, és azt mondta, sokkoló csalódás volt számára, hogy ilyesmi megtörténhetett. Számos, az ausztrál krikettet támogató cég is kifejezte hasonló véleményét, sőt, az egyik névadó szponzor, a Magellan Financial Group, amelynek egy hároméves, 20 millió ausztrál dolláros szerződése is volt az ausztrál krikettszövetséggel, fel is bontotta ezt a szerződést, amelyből pedig még két év lett volna hátra. Az éppen ekkor zajló (több száz millió dolláros pénzeket megmozgató) televíziós közvetítési tárgyalásokra is hatással volt a botrány: a jogok jóval kevesebb pénzért keltek csak el, mint amennyire előtte számítottak.


Ez a Krikett.Sport - a legnagyobb magyar krikettoldal. Alapítva: 2019. május 18.

Az oldalon található összes szöveget az oldal szerkesztői írták, az összes színes rajzot ők készítették, nem másoltak semmit sehonnan.

Hasznos linkek:

Magyar Krikettszövetség

ESPN Cricinfo, a világ legnagyobb krikettoldala (egyelőre magyarul sajnos nem érhető el)

Üzenet a Krikett.Sport főszerkesztőjének